Az előző bejegyzésben végig vettem hogyan lehet könnyen terítőt beszegni. Most egy kissé elegánsabb, számos területen használható szegésmóddal ismerkedhetsz meg.
Ez a boríték sarok!
Igazán akkor mutat szépen ez a szegésmód, amikor kissé vastagabb vászonnal, szövettel, bútor szövettel dolgozol. Ott ahol már a sok réteg anyag átvarrása már-már lehetetlen vagy túl vastag lenne, ott jön a borítéksarok! Kötényen, asztalkendőn, vastagabb anyagból készített ágytakarón, asztalközép terítőn.

Hogyan is kezdj hozzá?
Első lépés a beavatott, vasalt anyagból szabd ki a szükséges méretet. Ennek kiszámolásához az alábbi rajz nyújt segítséget. A rajzon lévő 4 cm -es rész több és kevesebb is lehet, a készülő munka méretétől, illetve a rendelkezésre álló anyag szélességétől is függ. Egy ágytakarónál szebben mutat a 10-15 cm, míg egy kis terítőnél elegendő lehet a 3 cm is.
Második lépés illanó tollal, vagy szappannal az anyag színén, mind a négy oldalon a rajz szerint húzz jelölő vonalakat.

Harmadik lépés mind a négy oldalon a jelölt vonalon áthajtva vasald fel először az 1 cm, majd a 4 cm széles szegélyt, ügyelve a vasaló használatára.

Negyedik lépés a képen látható módon készítsd el a 4 x 4 cm négyzet átlóját, jelöld meg .

Majd az átlót varrd le, de csak az 1 cm felhajtás vonaláig varrj. Oda-vissza varrással kezdj és fejezd be, a varrat ne bomoljon ki.

Ezután a varrásvonaltól jobbra 1 cm szélesen vágd le a sarkot. Majd vasald szét a varrásráhagyásokat.

Az eddigi műveletről csatolok ide egy videót, ami egy kicsit másképp készíti, de a végeredmény ugyanaz. Nem a sajátom a videó, a facebookon találtam.
Ötödik lépés fordítsd ki a sarkokat, a hegyét igazítsd meg az olló hegyével, hogy szépen kifeküdjön. Majd hajtsd vissza az 1cm-t, körben gombostűzd le, majd férceld le, figyelve a felvarrás vonalának szélességére. Kezdetben érdemes a felhajtást férceléssel rögzíteni, hogy szépen kifeküdjön, a gép ne ráncolja össze.
Hatodik lépés a felhajtás bal szélén talp szélesen vagy féltalp szélesen tűzd le a terítőt saroknál indulva, oda-vissza varrással kezdve és befejezve. Olyan talp szélességet válassz, hogy az 1 cm hajtás varrásban legyen. Távolítsd el a fércet!

Vasalás és készen van! Vagy?
Tovább fokozhatod! Nagyon szeretem a csipkéket alkalmazni. Gyakran varrok a színére a varrásvonal takarására egy kis csipkét.


Remélem tudtam valami újat mutatni neked!