terasz_disz_5.jpg

Hogyan nevezzem? Modern karácsonyfa? Képeken és részletes beszámolóban elmondom, hogyan készítettem. Ilyenkor télen a karácsonyi ünnepekre való készülődés közepette szívesen öltöztetem ünneplőbe a lakást, különböző magam készítette díszekkel (textil kép, adventi koszorú és egyéb dolgokkal, melyek készítéséről rendszerint beszámolok a közösségi fórumokon).Az elmúlt évben a lakáson kívül a lakóház környezetét, a bejáratot, a lépcsőt, teraszt, virágtartó edényeket is ünnepi köntösbe öltöztettem, természetes alap anyagokkal (fenyőgally, toboz, fagyöngy, rafia).
Az idei karácsonyra készülve a tavalyi díszítési megoldások egy részét tovább hoztam, de úgy gondoltam, legyen valami más is, valami új!
Hát jártamban-keltemben meg is találta a megfelelő megoldást, egy kedves ismerősöm egy virágkötészeti bemutatón ismerkedett meg az alapötlettel.
Én pedig tovább fejlesztette a saját adottságaimhoz.

Ezt a fát a teraszon lévő sarokba szántam, ahol nem éri csapadék.

 Mi kell hozzá?

terasz_disz_1.jpg
A tartóedény egy pirogránit alapú fagyálló agyag cserép.
Régóta tölt be nálam különböző feladatokat, így a moha már megtelepedett rajta, szándékosan nem takarítottam le róla.
Zárt terek dekorálására többnyire száraz tűzőhabot dolgoznak belel a cserépbe, de én úgy gondoltam egyszerűsítem és földet töltöttem a cserépbe színig, és jó erősen belenyomogattam, tökéletes tartó anyag.
A cserép felső átmérője 30 cm, erre helyeztem egy 35 cm átmérőjű moha koszorú alapot.
Ebbe az előkészített alapba tűztem belel a zanót és boróka, borostyán ágakat.
A zanótot kötegelve lehet vásárolni, szerintem virágüzletekben érdemes utána érdeklődni.
Ehhez a „fához” a képen látható zanót köteg 2/3 részét használtam el.

1. lépés: A cserép belsejébe rövidebb ágakat tűztem körkörösen, ezek fogják az alsó rész vastagságát adni. Mikor már elég vastagnak láttam: 2. lépés: A cserép szélére tűztem a magasabb ágakat.

terasz_disz_2.jpg

Miután ezzel megvoltam: 3. lépés: Összefogtam a zanót köteget és arany színű vékony drótot rögzítettem az alsó részen az egyik ághoz és spirál vonalban betekertem a zanótot.
A drót időnként önálló életet akart élni (le/fel csúszkált), így minden kör után a munka hátulján egy gallyhoz tekertem, így feszes maradhatott.
A vége felé haladva a zanót köteg szépen elvékonyodik, itt egy kicsit sűrítettem a drótozáson, majd a végén egyszerűen egy hosszabb drót darabot saját magára tekertem többször.

4. lépés: ezután tetszés szerint betűztem a moha alap és a zanót közé az örökzöld ágakat. Családom szerint így is elég lenne, de következik a díszítés.

terasz_disz_3.jpg

5. lépés: A képen látható díszítő elemeket használtam fel. A télapó fej kivételével a fa figurákat akril festékkel 2x lefestettem és 1x lakkoztam, majd hópasztával kicsit „téliesítettem”, (hobby boltokban beszerezhetőek).

terasz_disz_4.jpg

A girlandhoz vásároltam rövid árú boltban 3 m bőr zsinórt, 3 m viaszolt zsinórt és hozzáfogtam még 3 m spárgát, helyenként összecsomóztam őket.
Ezután a fa gombokat tűvel felvarrtam a kapott girlandra.
Az alsó részen rögzítettem a hátoldalon és a dróthoz hasonlóan feltekertem, a felső végét szintén rögzítettem a zanóthoz.

6. lépés: A „fa „ végét kicsit lefelé hajlítgattam és a végére arany dróttal felkötöttem a mikulás fejet.
Szerencsés, ha a csúcsdísznek van egy kicsi súlya, így lefelé húzza a végét.

7. lépés: A tobozokat félbe hajtott dróttal megdrótoztam és beleszúrtam a földbe.
A fenyőfákat és csillagokat ragasztó pisztoly segítségével rögzítettem.
A felakasztható figurákat arany dróttal kötöttem fel és a rögzítés helyére, hogy azt eltakarja fehér pompont ragasztottam.

terasz_disz_6.jpg

 

terasz_disz_7.jpg
8. lépés: A többi kis fehér pöttyöt, az előzőekhez igazítva ragasztottam fel, lehetőleg keveset, ne legyen domináns.
Még egy kis igazítás, egy utolsó pillantás .

Készen vagyok!

Ötletek:
– Sok szép díszítő alapanyagot lehet beszerezni, de érdemes körülnézni otthon milyen régebbi figurák      használhatók fel.
– Szép és elegáns megjelenést kölcsönöz a fának a csipke .
– Színes üveggömbök, hozzá illő szalaggal, szintén jó választás.
– Kisebb cserépbe elkészítve remek ajándék, lakás, üzlet, iroda dísz.
– Más apróbb levelű örökzöldekből is elkészíthető, Pl: tuja, hamis ciprus, boróka, buxus.

A modernebb gondolkodásúak számára akár helyettesítheti a hagyományos karácsonyfát is.
A zanót szépen szárad, zöld marad.
Az ünnepek után nem kell azonnal lebontani.
A betűzött örökzöldek idővel megszáradnak, szükség esetén könnyedén kicserélhetőek.

Remélem sikerült kedvet ébresztenem egy hasonló  fa elkészítéséhez!

Szép napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

* Kérjük az elküldés előtt fogadd el az Adatvédelmi szabályzatunkat

*

Elfogadom